Hírek
Szűrő
Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A negyedik részben Morvai Bálintot, a Pannon Egyetem Innosquare TTC ügyvezetőjét ismerhetik meg.
Érdekel
Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A harmadik részben Hidvéghy Zoltánt, a Pécsi Tudományegyetem Inno-Capital Kft. ügyvezető igazgatóját ismerhetik meg.
Érdekel
Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A második részben Kovács Istvánt, a Debreceni Egyetem UD Catapult Nonprofit Kft. ügyvezetőjét ismerhetik meg.
Érdekel
Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. Az első részben Ujhegyi Andrást, a Szegedi Tudományegyetem Technológia Transzfer Vállalatának vezérigazgatóját ismerhetik meg.
Érdekel
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására.
Érdekel
Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója Facebookon bejelentette, hogy az ügynökség a mai napon elindította új Startup Voucher Programját, amelynek célja, hogy a hazai startupok, valamint a későbbiekben az innovatív kis- és középvállalkozások (KKV-k) is célzott, magas színvonalú szakmai támogatásban részesüljenek. A program a nemzetközi jó gyakorlatokra és a korábbi kutatások eredményeire építve gyorsan, egyszerűen és hatékonyan ösztönzi az innovációs ökoszisztéma szereplőit a további fejlődésre.
Érdekel
A Nemzeti Innovációs Ügynökség új, részletes interjút tett közzé, amelyben Barabás Réka, az ügynökség tudáshasznosítási igazgatója osztja meg szakmai tapasztalatait és meglátásait a technológiatranszfer hazai szerepéről és jelentőségéről.
Érdekel
A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítése érdekében hazai kulcsszereplők léptek partnerségre a nemzetközi DEEP Ecosystems-szel. A kezdeményezés célja, hogy egyedi startup-támogatások helyett a rendszer egészére fókuszáljanak, segítve azokat az „ökoszisztéma-építőket”, akik hidat képeznek a startupok, az egyetemek, a nagyvállalatok és befektetők között, illetve elősegítik a szereplők közötti strukturális együttműködést. A DEEPSEA Hungary program keretében nyolc kiemelt projektet választottak ki, amelyek mindegyike egy-egy kritikus rendszerszintű kihívásra kínál megoldást, hosszú távú növekedést célozva a hazai innovációs hálózatban.
Érdekel
Tovább erősítik az egyetemek és a gazdaság összekapcsolódását, 6 milliárd forintból új pályázat indul, amelynek célja, hogy az egyetemi tudást piacra segítő technológia-transzfer vállalatok (TTC) fejlődését segítse - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója 2026. március 18-án a Facebook-oldalán.
Érdekel
A Youth and University Entrepreneurship Day eseményen, 2026. február 12-én adták át a Foxconn Jövő Innovátora 2025 pályázat díjait középiskolás és egyetemista diákoknak, a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campus épületében. A kezdeményezés célja, hogy elismerje és támogassa azokat a tehetséges, magyar fiatalokat, akik a megszokott gondolkodási sémákon túllépve olyan megoldásokat dolgoznak ki, amelyek valós társadalmi és gazdasági értéket teremtenek. A kezdeményezést a Nemzeti Innovációs Ügynökség is támogatta.
Érdekel
A tavalyi évi rekordot is messze meghaladó érdeklődés övezte a Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-20 éves korosztályból idén a tavalyinál 60%-kal több, összesen 497 pályázat érkezett a nagy múltú 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO).
Érdekel
A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói életpálya-modellről volt szó a HÖOK szakmai rendezvényén, amely a 2026. január 8-án, csütörtökön nyílt háromnapos Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás keretében valósult meg.
Érdekel