2025. 07. 04.
Bemutatkoztak a HSUP legígéretesebb startup projektjei

Csapattagonként 1-1 millió forintos kiemelt ösztöndíjat kapnak a legpiacképesebbnek ítélt egyetemi innovációs projektek a Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében. A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzust idén is a Demo Day zárta július 3-án a Bosch Budapest Innovációs Kampuszán. Az eseményen neves szakemberekből álló zsűri előtt 15 csapat mutatta be innovatív projektjét, amelyek közül a legígéretesebbek szakmai felajánlásokkal is gazdagodtak.  

Érdekel
2025. 07. 01.
2 éves a NIÜ

Két évvel ezelőtt alakult meg a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), amelynek célja a hazai innovációs ökoszisztéma erősítése, versenyképességének javítása, az innovációs ökoszisztéma szereplőinek összekapcsolása. Az eltelt időszakban az ügynökség több mint 2 ezer vállalkozást segített különböző szolgáltatásaival, több mint 100 innovatív vállalkozást sikerrel támogatott a külpiacra lépésben, több ezer hallgató innovációs képzésében játszott főszerepet, valamint 15 egyetemet támogatott a kutatási eredményeik piaci hasznosításában és az iparral való összekapcsolódásban.

Érdekel
2025. 06. 27.
Proof of Concept: Még több egyetemi innovatív projektből válhat piacképes termék

15 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég (TTC) összesen 3,45 milliárd forintnyi támogatás révén ígéretes, piacképes projekteket tud megvalósítani a Proof of Concept (PoC) pályázat keretében. A magyar kutatási és innovációs ökoszisztéma fejlesztésének stratégiai célja a hazai egyetemeken és kutatóintézetekben zajló tudástermelés gyakorlati hasznosítása, vagyis, hogy minél több projektből szülessen piacképes termék, technológia, szolgáltatás.

Érdekel
2025. 06. 25.
A magyar startup vállalkozások versenyképesek, és továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

A magyar startup vállalkozások versenyképesek, és továbbra is számíthatnak a kormány támogatására - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár 2025. június 25-én, szerdán Budapesten, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) szervezésében megvalósított Startup Factory Nyílt Napon, megnyitó beszédében. 

Érdekel
2025. 06. 20.
Élvonal: tehetséggondozó és csúcskutatásokat támogató program indul Krausz Ferenc vezetésével

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére került elfogadásra az Országgyűlés által az a törvény, amely egyedülálló módon kapcsolja össze a világszínvonalú csúcskutatást és a korai tehetséggondozást, ezáltal globálisan is kiemelkedő fejlődési utat biztosít a jövő magyar tudósai és innovátorai számára. Az Élvonal Program missziója, hogy olyan világszínvonalú környezet jöjjön létre Magyarországon, amely egyrészt elősegíti, hogy a jövő magyar Nobel-díjasai itthon végzett kutatásaikkal érdemeljék ki a tudomány legfontosabb elismerését, másrészt hozzájárul a kiemelkedő hazai hozzáadott értéket előállítani képes magyar mélytechnológiai (tudományos és műszaki áttöréseket piacra vivő) szektor felépüléséhez.

Érdekel
2025. 05. 23.
Hungarian Innovation Week: a jövőépítés fóruma

Egy héten át újra Magyarországra figyel az innovációs világ: 2025. szeptember 11-19. között zajlik a II. Hungarian Innovation Week, amely összefogja a hazai innovációs rendezvényeket, fókuszáltan ad választ az aktuális kérdésekre, így ezzel is erősíti a magyar ökoszisztémát.

Érdekel
2025. 05. 16.
Magyarország célja, hogy Közép-Európa innovációs központjává váljon

Vezető magántőke- és kockázatitőke-befektetők, valamint Magyarország innovációs szektorának meghatározó képviselői gyűltek össze a 0100 Emerging Europe konferencia keretében Budapesten. A 2025. május 14-16. között zajló nemzetközi esemény kiemelt célja az volt, hogy népszerűsítse Magyarország innovációs központként betöltött szerepét és megerősítse azt a régióban.

Érdekel
2025. 05. 14.
A magyar ipar készen áll a jövőre

Május közepén rendezték meg a Hungexpón az Ipar Napjai és Automotive Hungary nemzetközi ipari szakkiállítást, amelynek központi témája idén a a fenntarthatóság, az automatizáció és az innováció volt. Az esemény megnyitóján részt vett Somogyi Robert, a Nemzeti Innovációs Ügynökség operatív vezérigazgató-helyettese is. A rendezvényen átadták az Ipar Napjai Nagydíjakat is.

Érdekel
2025. 04. 23.
Közel másfélezer magyar vállalkozás lép az innováció útjára

Már több mint 1300 magyar cég tud szintet lépni az innováció világában a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) ingyenes szolgáltatása segítségével. Az innovációs tréning célja, hogy versenyképesebb vállalkozások működjenek hazánkban és elvégzésével lehetőség nyílik a GINOP Plusz pályázaton való részvételre is.

Érdekel
2025. 04. 04.
Magyarország innovációs ökoszisztémája - K+F kapacitások és innovációs potenciál

Elkészült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kiadványa, amelynek célja, hogy röviden és szemléletesen mutassa be a magyar kutatási és innovációs stratégiát, az innovációs ökoszisztéma eredményeit, kulcsszereplőit és zászlóshajó programjait.

Érdekel
2025. 04. 03.
IP Day: az egyetemek egyre aktívabbak az iparjogvédelemben

Az egyetemek egyre aktívabbak az iparjogvédelemben: tavaly kétszer annyi szabadalmi bejelentést tettek, mint 2023-ban, összesen 143-at - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára az IP Day - Tudáshasznosítás felsőfokon című konferencián csütörtökön, Budapesten.

Érdekel
2025. 03. 26.
Átadták a 33. Magyar Innovációs Nagydíjat

Az informatikai tesztelési rendszerrel pályázó Cloud Network Technology Kft. kapta a 33. Magyar Innovációs Nagydíjat szerdán a Parlamentben.

Érdekel