Lezárult a „Selye János Diáklaborhálózat kiépítése” című projekt, amely a fiatalok tudományos életpálya felé történő orientálását, valamint a matematika, természettudomány, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítését tűzte ki célul. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával, összesen 2 milliárd forint pályázati támogatásból megvalósult program országos lefedettségű diáklaborhálózat fejlesztését tette lehetővé. A 2022. november 1. és 2026. január 31. közötti megvalósítási időszakban sor került a meglévő diáklaborok fejlesztésére, új diáklaborok és egy mobillabor kialakítására, valamint hazai és nemzetközi együttműködések bővítésére.
Érdekel
A Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) program tapasztalataira épít az új, Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program, amelynek nyerteseit a következő hónapokban hirdetik ki - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a PharmaLab program projektzáró konferenciáján tartott beszédében 2026. február 25-én Budapesten.
Érdekel
Jövőnket formáló történelmi tettet hajt végre a kormány, amikor aláírja Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorral, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnökével az alapítvány és a kabinet 25 éves stratégiai keretmegállapodását és 6 éves finanszírozási szerződését - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter 2026. február 20-án, Gödöllőn.
Érdekel
Több mint ezer mikro-, kisvállalkozás kapott támogatást eddig a tavaly októberben indult, 340 milliárd forint keretösszegű innovációs programban - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán 2026. február 18-án.
Érdekel
Már több mint ezer vállalatnak nyújtottak támogatást a 340 milliárd forintos innovációs program keretében - közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter 2026. február 16-án, a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Érdekel
A Youth and University Entrepreneurship Day eseményen, 2026. február 12-én adták át a Foxconn Jövő Innovátora 2025 pályázat díjait középiskolás és egyetemista diákoknak, a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campus épületében. A kezdeményezés célja, hogy elismerje és támogassa azokat a tehetséges, magyar fiatalokat, akik a megszokott gondolkodási sémákon túllépve olyan megoldásokat dolgoznak ki, amelyek valós társadalmi és gazdasági értéket teremtenek. A kezdeményezést a Nemzeti Innovációs Ügynökség is támogatta.
Érdekel
Elindul a Medtech Kórházi Inkubátor Program, amely fókuszában az orvosok által létrehozott innovációk felkarolása áll - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára 2026. február 12-én, a Facebook-odalán közzétett videójában.
Érdekel
Mi magyarok nemcsak a jelenért, hanem a jövőért folytatott versenyt is meg akarjuk és meg is fogjuk nyerni, mert megvan bennünk a kreativitás és a tudás, más szóval az innováció - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter 2026. február 11-én az Innováció, ami összeköt című konferencián. Az esemény keretében alakult meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Innovációs Szövetség közreműködésével az Innovációs Koalíció.
Érdekel
Bízunk abban, hogy az Európai Bizottság illetékes szerve betartja vállalását, és holnapig döntést hoz a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó kutatóintézetek számára szükséges technikai azonosítókról (PIC-számok). Ellenkező esetben Hankó Balázs innovációért felelős miniszter a témában felelős uniós biztossal a lehető leghamarabb egyeztetést kezdeményez - mondta Bódis László a közmédia 2026. január 29-i, reggeli műsorában.
Érdekel
Benyújthatók a pályázatok a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) idei felhívására: a tavalyi évhez hasonlóan 40 milliárd forintos kerettel érhető el a program, a kutatók 100-400 millió forintig pályázhatnak kutatástámogatásra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Facebook-odalán.
Érdekel
A tavalyi évi rekordot is messze meghaladó érdeklődés övezte a Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-20 éves korosztályból idén a tavalyinál 60%-kal több, összesen 497 pályázat érkezett a nagy múltú 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO).
Érdekel
A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói életpálya-modellről volt szó a HÖOK szakmai rendezvényén, amely a 2026. január 8-án, csütörtökön nyílt háromnapos Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás keretében valósult meg.
Érdekel