A magyar innovációs ökoszisztéma hosszú távú fejlődését és a szereplők közötti együttműködéseket támogatja a DEEPSEA Hungary program, amelynek keretében nyolc, rendszerszintű kihívásokra megoldást kereső projekt vesz részt egy nemzetközi akcelerációs folyamatban. A kezdeményezésben a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) társszervezőként működik közre.
Az innováció fejlődéséhez nem elegendő az egyes vállalkozások támogatása: szükség van az egyetemek, kutatóintézetek, befektetők, vállalatok, startupok és közintézmények közötti kapcsolatok erősítésére is. Ezt a célt szolgálja a DEEPSEA Hungary, amely a DEEP Ecosystems nemzetközi közösségének és a hazai innovációs szereplőknek az együttműködésével segíti az innovációs ökoszisztéma fejlesztésén dolgozó szakembereket és kezdeményezéseket.
A program előkészítése nyílt felhívással és nemzetközi találkozók sorozatával indult. Az úgynevezett Ecosystem Hack alkalmak lehetőséget teremtettek a hazai innovációs rendszer legfontosabb kihívásainak azonosítására, az ötletek tesztelésére és a hazai, illetve nemzetközi szereplők közötti párbeszédre.
A folyamat eredményeként a társszervezők – a Nemzeti Innovációs Ügynökség, az EIT Health / InnoStars, az Óbudai Egyetem, az Óbuda Uni Venture Capital (OUVC), a Startup Hungary és a DEEP Ecosystems – nyolc ökoszisztéma-építő projektet választottak ki a program első csoportjába.
Nyolc projekt, nyolc különböző kihívás
A DEEPSEA Hungary résztvevői különböző területeken dolgoznak az innovációs együttműködések erősítésén, a tudás- és tőkeáramlás javításán, valamint a nemzetközi kapcsolatok bővítésén.
A kiválasztott projektek:
- European Innovation Week by Association of Automotive Engineers: a tudomány, az oktatás és az ipar szereplőit kapcsolja össze, különös tekintettel többek között a mesterséges intelligencia, a mobilitás és a fenntartható energia területére.
- Lab2Care – The Health Innovation Bridge: a feltörekvő európai piacok egészségtechnológiai startupjainak fejlődését segítő együttműködési platform létrehozásán dolgozik, összekapcsolva az egyetemeket, az egészségügyi szolgáltatókat, a kutatókat, az innovátorokat és a befektetőket.
- Green Brother: a közép- és kelet-európai deep tech startupok fejlődését támogatja, összekötve a helyi innovációs lehetőségeket az európai hálózatokkal, a tőkével és a növekedési lehetőségekkel.
- Pannon.AI: egy olyan mesterségesintelligencia-központ kialakítását célozza, amely támogatja a vállalkozásokat és startupokat, miközben erősíti az AI-szakemberek és az innovatív cégek közötti kapcsolatokat.
- Transformation & Innovation Kitchen by Tech in the City: együttműködési platformot épít, amely összekapcsolja a hazai innovációs szereplőket a nemzetközi szakmai közösségekkel, és elősegíti a magyar startupok nemzetközi piacra lépését.
- University Venture Capital Coalition (UNIVCC) by UniPrisma Venture Studio: az egyetemi kockázatitőke-befektetések területén teremtene összehangoltabb nemzetközi együttműködést, támogatva többek között a közös befektetéseket és az egyetemi spin-off vállalkozások fejlődését.
- The Village21: a pályakezdő tehetségek, a hátrányos helyzetű közösségek és a társadalmi célok iránt elkötelezett emberek személyes és szakmai fejlődését segítő közösségi ökoszisztémát fejleszt.
- Winno: a startupvilágon kívül maradó vállalkozói tehetségek megszólítására fókuszál, többek között a borászat, a filmipar és a turizmus területéről érkező szakemberek és alkotók bevonásával.
Hat hét a szemléletváltásért
A résztvevők 2025 szeptemberében kezdték meg a hathetes intenzív akcelerációs szakaszt. Ennek során workshopokon, egyéni mentoráláson és nemzetközi szakmai tapasztalatcserén vettek részt, valamint elkészítették saját ökoszisztéma-építési útiterveiket (Ecosystem Hub Creation Playbooks).
A program középpontjában nem az egyes vállalkozások bemutatkozásának tökéletesítése vagy a különálló kezdeményezések növekedése állt. A cél az volt, hogy a résztvevők rendszerszinten vizsgálják meg a kihívásokat: azonosítsák a fejlesztendő területeket, feltérképezzék az érintett szereplőket, adatokra alapozzák feltevéseiket, és meghatározzák, milyen együttműködésekre van szükség a tartós változáshoz.
A program során így az ökoszisztéma-építés a rendezvények és támogatási programok szervezésén túlmutató tevékenységként jelent meg: olyan beavatkozások megtervezéseként, amelyek javítják a szereplők közötti kapcsolatokat, a rendelkezésre álló erőforrások áramlását és az értékteremtés feltételeit.
A tervezéstől a megvalósításig
A hathetes akcelerációs szakasz lezárultával a projektek a megvalósítás időszakába léptek. A résztvevők jelenleg a partnerkapcsolatok aktiválásán, a kezdeményezések láthatóságának növelésén, a nemzetközi együttműködések bővítésén, valamint az ötletek gyakorlati teszteléséhez szükséges erőforrások biztosításán dolgoznak.
A DEEPSEA Hungary a következő időszakban is szakmai tanácsadással, partnerkapcsolatok kialakításának segítésével és további együttműködési lehetőségekkel támogatja a projekteket. A program keretében zajló kísérőtevékenységek legalább 2027 októberéig folytatódnak.
A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy a kiválasztott projektek ne csupán önálló szervezetekként vagy fejlesztésekként érjenek el eredményeket, hanem hozzájáruljanak a magyar innovációs ökoszisztéma egészének fejlődéséhez, és erősítsék a hazai innovációs szereplők közötti, illetve a nemzetközi kapcsolatokat.
További információ: deep-ecosystems.com/deepsea-hungary
