A Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) program tapasztalataira épít az új, Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program, amelynek nyerteseit a következő hónapokban hirdetik ki - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a PharmaLab program projektzáró konferenciáján tartott beszédében 2026. február 25-én Budapesten.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) program célja az volt, hogy Magyarországon létrehozzon az egyetemek, kutatóintézetek, az európai kutatási szervezetek, valamint a kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok együttműködésében egy olyan szakmai hálózatot, amely egyedülálló módon alkalmas versenyképes technológiák, terápiás és diagnosztikai eljárások fejlesztésére. A PharmaLab vállalati partnereivel együttműködve a korai kutatási projekteken túl a preklinikai és generikus fejlesztéssel összefüggő kémiai, biológiai, biotechnológiai, farmakológiai és gyógyszertechnológiai tevékenységek ellátását is fókuszba helyezi. A laboratórium egyesíti a diagnosztika, az orvosi biotechnológia, a bionika, valamint a gyógyszerkészítmények fejlesztése területén működő laboratóriumok, központok, intézetek, egyetemek és vállalkozások kutatási potenciálját.
Bódis László kiemelte, hogy a program alapján hozták létre a Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program felhívást, amelynek célja, hogy a Nemzeti Laboratóriumok Program és a Tématerületi Kiválósági Program eredményeire építve támogassa olyan tudományos alapú innovációk kialakítását, amelyek a társadalom, a gazdaság és a környezet számára jelentős kihívásokra kínálnak megoldást, egyben elősegítik a kutatási eredmények gyakorlati és piaci alkalmazását. A felhívás kiemelt célja a magyarországi kutatási kapacitások hatékony összekapcsolása, a fiatal kutatók bevonása és a kutatói utánpótlás erősítése, a nemzetgazdasági szempontból perspektivikus területeken tudásközpontok kialakítása és fejlesztése, valamint a kutatási eredmények hasznosítása elsősorban spin-off vállalkozások létrehozásán keresztül.
Bódis László elmondta, hogy a Misszióvezérelt Programot 2025 végén hirdették meg. A húszmilliárd forintos keretösszegű kiírásra 48 pályázat érkezett. Az ötszörös túljelentkezés komoly kihívás lesz a döntőbizottságnak a sikeres pályázatok kiválasztása során - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Bódis László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintos keretösszeggel tavaly egy gyógyszerfejlesztési programot is indított a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mert az elmúlt évek tapasztalatai szerint a magyar innovációk közül a legnagyobb potenciált az élettudományok területén látták, azon belül is a gyógyszerfejlesztés kiemelt helyet képvisel. A programra csaknem negyven pályázat érkezett, amelyek közül mindegyik preklinikai fázisban lévő fejlesztés, és jónéhány közülük a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium szakmai tevékenységéből jött létre. Ezeknek a nyerteseit az elkövetkező hónapokban hirdetik ki.
Forrás: MTI
Kép forrása: MTI / Soós Lajos