Tovább erősítik az egyetemek és a gazdaság összekapcsolódását, 6 milliárd forintból új pályázat indul, amelynek célja, hogy az egyetemi tudást piacra segítő technológia-transzfer vállalatok (TTC) fejlődését segítse - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója 2026. március 18-án a Facebook-oldalán.
Bódis László a videóban felidézte: két évvel ezelőtt indították el a TTC-k fejlesztését célzó programot, ma már több mint 15 felsőoktatási intézményben és a HUN-REN magyar kutatási hálózatban működik TTC, és az eredmények is nagyon bíztatóak.
Tovább erősödött a TTC-k segítségével az egyetemeken az a szemlélet, amely szerint nemcsak az oktatásra és a kutatásra, hanem a kutatási eredmények piacra vitelére is fókuszt kell helyeznie az egyetemeknek és a kutatóhálózatnak. A technológia-transzfer vállalatok ahhoz is hozzájárultak, hogy az egyetemek közötti együttműködések még szorosabbá váljanak. Emellett az egyetemeken és a kutatóhálózatban soha nem látott szintre nőtt az új szabadalmi bejelentések és az új hasznosító vállalkozások száma - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár. Hozzátette: ez azt jelzi, hogy érdemes a TTC-k fejlődésébe fektetni.
A 6 milliárd forintos keretösszeggel elindított új pályázat célja, hogy a meglévő technológia-transzfer vállalatok működését és fejlődését támogassák, valamint hozzájáruljanak új TTC-k létrehozásához is. A pályázat keretében három komponensre lehet pályázni, maximum 800 millió forint értékben. Támogatják a TTC-k működését, valamint új szolgáltatások kifejlesztését, emellett a központi funkciókat is ellátó TTC-k megerősödését - ismertette.
A helyettes államtitkár a videóban arra biztat minden TTC-vezetőt, hogy nyújtsa be pályázatát a megadott határidőig. A pályázatokat tervezetten még az első fél évben elbírálják és meghozzák a támogatói döntéseket - közölte.
A videó mellett közölt bejegyzés szerint a cél világos: a magyar egyetemeken és kutatóhelyeken megszülető eredmények ne maradjanak a fiókban, hanem jussanak el a piacra, és váljanak gazdasági és társadalmi értékké. Ebben a felsőoktatási intézmények 100 százalékos tulajdonában álló technológia-transzfer cégek kulcsszerepet kapnak.
A most meghirdetett, összesen 6 milliárd forintos keretösszegű program ezt a munkát támogatja az NKFI Alapból. Olyan stabil, professzionális működésű szervezetek építését segítik, amelyek képesek a kutatási eredményekből piacképes megoldásokat, vállalkozásokat és fenntartható bevételeket teremteni. Ez nemcsak az intézményeknek fontos, hanem az egész gazdaságnak. A hatékony technológiatranszfer a tudásalapú növekedés egyik legfontosabb motorja, és kulcsszerepe van abban is, hogy erősödjön a hazai deeptech ökoszisztéma - ismertették.
A bejegyzés szerint olyan vállalatokat szeretnének látni, amelyek tudományos és műszaki áttörésekre építve nemcsak követik, hanem alakítják is a piaci trendeket.
A felhívás három alprogramon keresztül támogatja a technológia-transzfer cégek elindítását, fejlesztését és országos szintű hálózatosodását. A projektek megvalósítására 24-36 hónap áll rendelkezésre, az igényelhető támogatás összege projektenként 150 és 800 millió forint között van. A pályázatok benyújtási határideje 2026. április 16-a 12:00 óra.
"Dolgozunk azon, hogy a magyar kutatási eredményekből minél több sikeres innováció és piacképes vállalkozás szülessen" - olvasható a bejegyzésben.
Forrás: MTI
A pályázati felhívás az alábbi linken érhető el: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/technologia-transzfer-vallalatok-halozatanak-fejlesztese-2026-112-ttc