Hírek
Szűrő
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 35. alkalommal díjazta az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) legjobbjainak járó elismeréseket 12 projekt 17 fiatal feltaláló, illetve tudós alkotója vehette át - közölte a MISZ 2026. május 24-én az MTI-vel.
Érdekel
Elindul a „Selye János Diáklabor program folytatása és egyéb MTMI pályára ösztönző programok támogatása” című projekt. A fejlesztés a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciumának megvalósításában, összesen 1 646 416 000 forint pályázati támogatással valósul meg.
Érdekel
Lezárult a „Selye János Diáklaborhálózat kiépítése” című projekt, amely a fiatalok tudományos életpálya felé történő orientálását, valamint a matematika, természettudomány, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítését tűzte ki célul. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával, összesen 2 milliárd forint pályázati támogatásból megvalósult program országos lefedettségű diáklaborhálózat fejlesztését tette lehetővé. A 2022. november 1. és 2026. január 31. közötti megvalósítási időszakban sor került a meglévő diáklaborok fejlesztésére, új diáklaborok és egy mobillabor kialakítására, valamint hazai és nemzetközi együttműködések bővítésére.
Érdekel
A tavalyi évi rekordot is messze meghaladó érdeklődés övezte a Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-20 éves korosztályból idén a tavalyinál 60%-kal több, összesen 497 pályázat érkezett a nagy múltú 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO).
Érdekel
A Kutatók éjszakája programsorozatnak az a küldetése, hogy megmutassa: a magyar kutatóintézetek, egyetemek kiváló munkát végeznek, és arra ösztönözze a fiatalokat, hogy kutatói pályát válasszanak - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában 2025. szeptember 25-én.
Érdekel
Hatvan iskolában indul a tanév első félévében mesterségesintelligencia-kurzus (MI) a tanrendbe építve - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter 2025. szeptember 16-án sajtótájékoztatón, Budapesten.
Érdekel
Már lehet nevezni a 14-20 év közötti középiskolások számára meghirdetett 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO), amely elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő diákok pályázatait várja innovatív ötletekkel, találmányokkal, koncepciókkal, projektekkel. Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója szeptember 12-én Budapesten, a 35. OTIO meghirdetésén hangsúlyozta: abban hisznek, hogy minél korábban el kell kezdeni foglalkozni a tehetségek ügyével, és éppen ezért ezt már a köziskolákban meg kell tenni.
Érdekel
HSUP BASE néven középiskolásoknak indít képzést innovációs ismeretekről, startup alapításról és vállalkozásépítésről a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ). A program célja, hogy gyakorlatiorientált módon már középiskolás korban megismertesse a fiatalokat azon alapvető ismeretekkel, amely az innovatív vállalkozások alapításához szükséges. A NIÜ évente 800 millió forinttal járul hozzá a középiskolás és egyetemi tanulók innovációs ismereteinek bővítéséhez, ezzel erősítve a hazai innovatív vállalkozói utánpótlást.
Érdekel
A magyar társadalom és gazdaság akkor lesz hosszú távon versenyképes, ha sikeresen tudjuk a magyar tudományos és műszaki áttöréseket innovatív termékekbe fordítani - hangsúlyozta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója, a zsűri társelnöke a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) díjainak 2025. május 31-i, ünnepélyes átadóján.
Érdekel
A Magyar Tudomány Évében különleges csapatot építünk, amelyhez Tudományos Nagyköveteket keresünk! 16 és 28 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik szeretnek csapatban dolgozni és nyitottak új dolgok tanulására. Ha a tudomány iránt szenvedélyesen érdeklődő vagy, aki képes közérthetően és lebilincselően kommunikálni közönség előtt is, ez a program neked szól!
Érdekel
Évente nagyságrendileg 30 ezer diák vesz részt a Selye János Diáklaborhálózat programjain. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által támogatott 30 diáklaborban megszervezett foglalkozások célja, hogy minél több fiatal érdeklődését keltsük fel a természettudományos és műszaki pályák iránt, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy Magyarországon tovább növekedjen a kutató-fejlesztők létszáma.
Érdekel
Rekordszámú nevezés érkezett a középiskolai tudományos és innovációs tevékenységet fejlesztő 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO), az érdeklődés kiemelkedő - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) közös sajtótájékoztatóján Budapesten. Kiemelte, a fiatalok sikere a nemzet sikere, és a fiatalokkal együtt lesz az ország 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa között.
Érdekel